Mintavétel

 2010.03.26. 16:32

Megtörtént. Ma reggel levették a mintát a fogaimról. Negyed kilenckor sikerült bejutnunk a rendelőbe. Én már nagyon paráztam, mert olvastam, hogy másokat az öklendezés kerülget, amikor veszik le a lenyomatot. Nálam ez szerencsére nem így volt, kiválasztotta a dokinő a "lapát" méretét, beletöltötte a gipszet, és felrakta az állkapcsomra. Egyáltalán nem volt olyan borzalmas, mint amire emlékeztem, és ráadásul nem öt percig hagyta rajta, hanem max. fél. A felső kellemetlenebb volt, mint az alsó, de csak picit.

Leadtuk a panoráma és teleröntgent, meg fogja vizsgálni, és a következő időpontra elmondja, hogy milyen készülékre lesz szükség, mennyibe fog kerülni, mennyi ideig kell majd várhatóan hordani, és megkapjuk a csekket is. Ha azt befizettük, akkor onnantól számítva 2 hét, mire elkészül a készülék.

Ezzel is van néhány problémám:
1.) a dokinő megállapította, hogy harapási problémám van. Tudtommal ezen nem javít az éjszakai készülék, sőt az csak 13 éves korig használható.. Akkor minek még ezért külön konzultálni vele, hogy milyen készülékre lesz szükség??
2.) a következő időpont 2010. április 1. Nincs olyan messze, de nem tudok várni >.< már annyira be vagyok sózva XD
3.) onnantól még két hét?! a befizetéstől? pff :(
4.) Az állandó készüléknek miért van elkészítési ideje? Azt nem egyből a fogsorra rakják föl?

Hát ez a nagy helyzet. Jövő hét csütörtökig nem is tudok miről írni, így majd inkább utána. Addig is pá:)

 

Szóval majd április 1-jén :)
 

Címkék: várakozás fog várólista fogszabályzó felső fogsor fogszabi alsó mélyharapás mintavétel

Wááá :@:S:'(

 2010.03.24. 16:38

Olyan lassan telik ez a hét :( Még a holnapi sulit kell túlélni, és akkor már sínen vagyok :) Egyedül ez tartja bennem még a reményt. Aztán pénteken irány a dokinő, 8:00-ra van időpontunk. Az már nincs olyan messze :) De ma már második órában azt éreztem, hogy elalszom, pedig kémia volt, és tudni kell, hogy kedvenc tantárgyam. Meg a biosz is. De az mad csak pénteken lesz :D Viszont holnap semmi érdekes nem lesz, csak egy 3. óra, ami rajz helyett ( -_-") lyukas óra. Feleslegesen terheljük az agyunkat, ugyanazt tanultuk meg tavaly töriből is, amit most rajzból. Szóval: pénteken 8-ra megyek a dokinőhöz, úgy számolom, hogy kettőnket max. fél óráig csinál (a lenyomatvételt), aztán onnantól go suli :) De lájtos lesz már az a nap, hiszen az iskolában megrendezésre kerül a Hosszúfoci. Ennek az a lényege, hogy aznap lazán megy a tanítás, a tanárok (elvileg -.-") leengednek minket az udvarra, hogy megnézzük, ahogy az osztályunk meccsezik. Ez megy egész nap, és szombat hajnalig tart. Bennalszunk a suliban :D:D Nah, kicsit visszatérek a blog témájához.. :D Igazából nem azért várom a pénteket, mert leveszi a lenyomatot, hanem azért, mert végre megtudom (legalábbis remélem), hogy mikorra esedékes a fogszabi felrakása. Ha rendes lenne, akkor felrakná még tavaszi szünet előtt, de nem hiszem, hogy beférünk az időbeosztásába.. :( Ha alapból ilyen nagy a várólista, akkor ki tudja, hogy meddig kell még a készülékre várni. De a jövő hét még esélyes, de akkor nekünk már indul a tavaszi szünet :D:D:D Tényleg! A a dokiknak is van szünet? Mármint úgy értem, hogy biztos, hogy nekik is munkaszünet van húsvétkor, de azon kívül? Szóval ők biztos, hogy nem mennek el szabadságra az egész tavaszi szünetben..  Vagy mégis? Komik jöhetnek, de úgy látom, hogy nincs is látogatója a blogomnak :( Akkor kinek írok??XD

Idézem Csokonait:

"Írok a boldogabb maradéknak,
Írok a 20. vagy 21. századnak,
Írok annak a kornak, amelyben a
Magyar vagy igazán magyar lesz,
Vagy igazán semmi sem.."

Na:
Viszlát! :D
до свидания!
Auf Wiedersehen!
Good bye!
Au revoir!
iAdiós!
Ciao!

Több nyelven nem tudom XD

 

 

Címkék: várakozás várólista

Észrevétel :D + Egyebek

 2010.03.23. 11:04

Igen.. van kettő is. Mármint észrevétel. Eddig mindennap írtam a blogba. Igaz, csak 3 napja indult. Ha meglesz a készülék, akkor biztos, hogy sokkal ritkábban fogok írni, hiszen ez a mostani "túlbuzgóság" csak a türelmetlenségnek, izgalomnak és kíváncsiságnak tudható be. :) Ismerem magam:)

És itt a második észrevétel:

 

 

 

 

 

 

 

 

Nos hát igen :) Annak a fehér vonalnak egyenesnek kéne lennie. Ma nézegettem is a tükörben összeharapott (zárt) állkapoccsal, és eléggé iszonyatos a látvány.. Eddig hogy nem vettem észre??? Azt hittem még reggel, hogy az alsó állkapcsom a hibás, de nem: a felsőben vannak elcsúszva a fogak. Az alsó 1-esek jól állnak, az orrommal pont egy vonalban vannak.

 

Gyakorikerdesek.hu-n próbáltam kérdéseket feltenni fogszabival kapcsolatban - hozzáteszem: kevés sikerrel - nem sok választ kaptam :( Már csak az időpont jár a fejemben, meg hogy MIKOR RAKJÁK MÁR FEL VÉGRE :D    De hát a türelem tornaterem ^^

Sajnos ez az SZTK-s rendelés hátránya, hogy nagyon sokat kell várni, ugyanis a szakorvosoknak elvileg meg van szabva, hogy egy hónapban mennyi fogszabit tehetnek fel. (Annyi támogatást kapnak az OEP-től)

Íme egy kis ízelítő a már fentebb említett oldalról.

  • Tényleg megszűnt a TB támogatás a fogszabályzókra 2009. augusztusától? (2 válasz)

    - Igen, de általános iskolásoknál iskolafogorvosnál nem olyan drága még.

    - dehogy szünt meg. nekem egy hónapja lett fogszabim és tb támogatótt. de viszont győrbe ugy lett h már csak 1 orvos csinál támogatással
    .

    A helyes válasz: Az SZTK-ban ilyesmiről nem tudnak. Tehát: ott még él a támogatás. (utánakérdeztünk)
     
  • Mikor rakják fel a fogszabályzómat? 2009. júniusában voltam először, és kaptam egy időpontot 2010. március 26-ra. Elvileg akkor lesz mintavétel (gipsz). Már megcsináltattuk a panoráma és teleröntgent. A mintavétel utántól meddig kell még szerintetek várni? (2x2 válasz)


       - Nekem mintavétel után még kb 1 hónap volt, mire felkerült.

       - hát maximum egy hónap.
       nekem a mintavétel után egy hetet kellett csak várnom. szerencsém volt, mert              a fogorvos pont akkor ment nyaralni, és mondta h akkor gyors megcsinálja :)


       -Mivel SZtk így kb 1-2 hét múlva kell visszamenned

       -jó sokat kellett már eddigis várnod :) én 2009 márciusában mentem a                         fogorvosomhoz, az elküldött a fogszabályzós orvoshoz, onnan röntgenre, aztán              gipszminta, és 2009 június 30-án lett feltéve a fogszabályzó.... mostlátom: 2009 jun   19-i a gipszmintám, rávan írva...

        A helyes válasz majd kiderül :)

 

Címkék: kérdés várakozás fog várólista fogszabályzó észrevétel felső fogsor fogszabi alsó mintavétel elcsúszott középvonal

Para :S

 2010.03.22. 07:49

Wááá nagyon parázok..

Néztem a röntgenfelvételeimet, és szerintem tuti, hogy kell fogat húzni.. Van 2 db bölcsességfogam (igen, nekem csak ennyi van >.<... és büszke vagyok rá >.<), ami még ki se nőtt.. Elvileg ilyenkor a 4esek szoktak menni. Legalábbis én egy bölcsességfoghúzást biztos nem vállalnék be.. De majd kiderül :D Pénteken úgyis megtudom.

Ha kell húzás, akkor nagyon érdekes lesz a helyzet.. Mindig is vastag csontjaim voltak, így nem hiszem, hogy könnyű dolga lesz majd a doktornőnek.. (Sajnálom már előre szegényt..) Amúgy nem tudom, hogy ő húz is-e fogat, vagy csak fogszabályoz.. Mindegy, majd kiderül:D

Ha valakinek van tapasztalata foghúzással kapcs. (fogszabályzás miatt), akkor szívesen várom a kommenteket :)

 

 

 

Egy kép az elriasztás érdekében :D:D:D

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: várakozás fog panoráma fogszabályzó röntgen foghúzás fogsor tele fogszabi húzás mélyharapás panorámaröntgen teleröntgen

Nah, akkor el is kezdem.. Ezek a képek a fogsoraimról. Nincsenek olyan "rossz állapontban", de a hiúság ugyebár mindent legyőz.. XD

 

 

 

Egy kép a felsőről

 

 

 

 

 

 

 

Az alsóról

 

 

 

 

 

 

 

A kettő együtt

 

 

 

 

 

Itt pedig látszik a mélyharapás és az elcsúszott középvonal..

 

 

 

Már kevesebb, mint egy hét a lenyomatvételig. :D A gipszmintáról is teszek fel képet. Ha kész lesz.. Utána még nem tudom, hogy mennyit kell várni a készülék felrakásáig, de remélem, hogy nem sokat :D:D

 

Majd még jelentkezem :P

Címkék: várakozás fog várólista fogszabályzó felső fogsor fogszabi alsó mélyharapás mintavétel elcsúszott középvonal

Panoráma és teleröntgen

 2010.03.20. 21:04

Nah, újra itt vagyok :)

A röntgenek már lassan két hete készen vannak.
2010. március 8-ra kaptunk időpontot a röntgenre.
Iszonyat jóóóóvoooooooooooooolt :D:D:D:D
Egy jófej pasas fogadott minket a soroksári SZTK-ban, nála csináltattuk meg a röntgeneket.
A húgom is jött, mert neki is kellett csináltatni, de azt majd ő leírja XD..

Nah, a lényeg az, hogy be kellett menni egy szobába, ott volt a röntgengép. Először a panoráma röntgent csinálta meg. Be kellett tennem a fejem egy gépbe, rá kellett harapnom egy kis pöcökre, és azt kellett végig harapnom. A gép körbeforgott a fejem körül, kicsit klausztrofób volt, de mindegy .. XD
Aztán várni kellett 5-7 percet, majd jöhetett a teleröntgen. Az nekem kicsit kellemetlenebb volt.. Be kellett állnom egy gép alá, majd a fejemet rögzítette a pacák (fül, fej, a fülembe ilyen kis műanyag kúp jött, az volt kellemetlen:D), és kész volt az is.
Előhívással együtt olyan 35 perces volt a művelet. Alig vártam, hogy hazaérjünk, és meg tudjam nézni a felvételeket. ELKÉPESZTŐ VOLT!!!


 

 

 

Egy kép a panoráma

 


 

 

 

 és teleröntgenről.

 

 

 

A képek nem az enyémek, google-ben találtam.

 

Lassan már eljön a március 26. is! Már nagyon várom!

Címkék: király várakozás panoráma várólista fogszabályzó röntgen tele fogszabi panorámaröntgen teleröntgen

Előtörténet, bemutatkozás

 2010.03.20. 20:50

Sziasztok! Nah, akkor hozzá is kezdek a blog megírásához. Szeretnék egy ígéretet tenni: megpróbálok min. kéthetente frissíteni!


Először is bemutatkozom: 16 éves budapesti srác vagyok.
2004-től kezdődött el a fogszabályozásom, és szerintem még tartani is fog egy darabig :)

Röviden felvázolom a régebbi helyzetet:
Szép sorban kiestek a tejfogaim, azonban a csontfogak nem akartak olyan szépen nőni, ezért az iskolai fogorvos kijelentette: itt bizony fogszabályzóra lesz szükség!

Kaptunk is beutalót, ezzel elmentünk a pestszentlőrinci SZTK-ba. A kezelőorvosom egy kedves, nem fiatal doktornő volt (2009-ben már nyugdíjba vonult).

2003.december 18. mintavétel (nem került sor panoráma és teleröntgenre, még elég régen kezdődött a kezelés, akkoriban még nem volt szükséges.) Nem emlékszem pontosan a menetére, de ami megmaradt, hogy a doktornő egy ilyen kis "lapátot" dugott a felső állkapcsomhoz, amiben egy fura trutyi volt (eléggé érdekes volt az íze is..). Ezt kellett pár percig bent tartani, aztán kivette. Nekem az a pár perc is elég nagy kínszenvedés volt, kb. 9 éves lehettem akkor. De hát nem olyan vészes, csak nem tudtam nyelni :P

2004.január 19. a kivehető készülék kész. Megkaptam, nagyon szerettem, és elég sokat segített a felső 1-eseken, azok nagyon elálltak. Havonta kellet járnom tág. csisz.-ra. Ez ment 2007. január 31-ig. A doktornővel abban maradtunk, hogy 2 év múlva visszajövök, és megnézzük, hogy szükség van-e további szabályozásra.

 

Készítettem egy képet a kivehető fogszabi előtti helyzetről :D A 3. bejegyzésben láthatjátok a mostani helyzetet.. :P

 

 

 

2009. április 22. kitaláltam, hogy "szép mosolyt" (XD) akarok, ezért visszamentem rendelésre. A doktornőt már nem találtam ott, megtudtam, hogy elment nyugdíjba. Egy kedves, fiatal doktornő vette át a helyét és a pácienseit. Ennek eredménye látszódik is, mindjárt leírom. Szóval, fogadott a rendelésen, elmondta, hogy mélyharapásom van, és szükség lenne részárásra (nem rész, rés) is. Ez azonban már csak ragasztott készülékel érhető el. Mondtam: rendben, én vállalom. Elmondta, hogy milyen fogszabályzó-fajták vannak: fém (legegyszerűbb, hatásos, ára 35000 Ft a két fogsorra együtt), porcelán (esztétikus, 120000 Ft/állcsont) és innentől már nem is nagyon figyeltem, meg nem is értettem.. Volt még olyan lehetőség is, hogy kombinált, tehát: felső állcsont porcelán, alsó állcsont mini bracket-es fogszabályzó, ennek ára 150000 Forint. Adott egy időpontot 2009. április 22-én 2010. október második hetére!!!!! És ekkor még csak a röntgeneket kellett volna elkészíttetni.. Akárhogy is számolom, ez másfél év.. És még nem lett volna fenn a készülék.. Kicsit elment a kedvem az egésztől :(

2009. június huszonegynéhányadikán visszamentem egy másik doktornőhöz (két rendelési időpont van két doktornővel), mert  a húgomnak is szüksége van fogszabályzóra. Nah, szóval, kivártuk a sorunkat, bementünk, szintén egy kedves, fiatal doktornő fogadott minket. Ő már régebb óta dolgozik ott, mint a másik fiatal doktornő. Megvizsgált minket, ő is megállapította ugyanazt, amit az előző,  azonban nem mondott semmi konkrétat azzal kapcsolatban, hogy milyen készülékre számíthatok. Tőle is kaptunk egy időpontot, 2010. március 26-ra.. Ezt még mindig soknak találom, de azért mégis csak egy félévvel előbb kerülök sorra.. Megtudtam, hogy a másik doktornőnél azért ilyen nagy a várólista, mert
1.) áthozta a régebbi pácienseit ide a rendelőbe
2.) átvette a nyugdíjazott doktornő pácienseit is
Így hát vártam jó sokat, voltak kisebb nagyobb fellángolásaim, akarok fogszabit, máskor meg: nélkülözni tudom.. De hát most már közeleg az időpont.. :)

Kaptunk beutalót panoráma és teleröntgenre a soroksári SZTK-ba, ezt a március végi időpont előtt két héttel kell elkészíteni. Folyt köv :)

Címkék: bemutatkozás várakozás előtörténet várólista fogszabályzó fogszabi

süti beállítások módosítása