A hagyományos fogszabályzók

 2010.04.19. 08:49

Tudom, hogy már unjátok, és hogy már minden blogban le van írva.. De azért én is leírom, mert úgy érzem, hogy kötelességem :D Meg hogy teljen az idő holnapig. Jelenleg betegállományban vagyok itthon, úgyhogy időm is van, bár még kéne egy keveset készülni a csütörtöki fizikaTZ-re..

Először leírom a hagyományos fogszabályzók "elméleti" részét, tehát: hogyan működnek, mik a részei, fontosabb fogalmak stb..

A hagyományos fogszabályzó úgy működik, hogy az ív a breketteken keresztül a fogakra erőt fejt ki, így az kénytelen arra elmozdulni, amerre az ív és a brekett húzza. Nekem ez nagyon sokáig felfoghatatlan volt, hogy egy fém önmagától hogyan tud húzni.. Aztán utánanéztem a neten: ezeket az íveket emlékezőfémből készítik, tehát akárhogy hajlítja a doki, mindig visszatér az eredeti formájába. Legalábbis én ezt az információt kaptam, de javítsatok ki, ha tévedek :D Az ívet a breketthez gumiligatúrával/kötőelemmel erősítik. Ezeket a kötőelemeket az orvos havonta (aktiválásonként) kicseréli, mert elhasználódnak. Az ív a gyűrűkben ér véget, amelyeket rendszerint a 6-os, ritkábban a 7-es fogra ragasztanak. Már hallottam olyanról is, hogy a gyűrűket ki tubussal helyettesítették, de ezeket könnyebb leharapni.

 

Na szóval: lássuk az itthoni fogszabályzók fajtáit.

A legelterjedtebb fogszabályzó-típus Magyarországon a hagyományos fém fogszabályzó. Ez a legolcsóbb és  - a hagyományos elven működő készülékek közül - a legjobb megoldás. Nem károsítja a fogat (ezt úgy értem, hogy levételnél nem okoz sérülést a fogzománcnak). Ez a fajta készülék látható a fentebb lévő képen is.

A mini brekettes fém fogszabályzó szintén jó megoldás, a brekettek laposabbak és kisebbek a hagyományos fogszabályzókénál, így könnyebb megszokni. Szintén nem tesz kárt a fogzománcban. Ezen a képen az alsó fogsoron látható ilyen készülék. Ára 100E/fogsor.

 

 

 

A porcelán fogszabályzó a hiú felnőttek és tinik világa :D Én nem annyira szeretem, de vannak, akik erre esküsznek. Előnye: a fogszabályzót nehezebb észrevenni, esztétikus, de az ív itt is fém, tehán nem lehet teljes titokban. Hátránya, hogy levételnél igen gyakran roncsolja a fogzománcot az anyaga miatt. Ára kb 130E/fogsor.

A műanyag csak anyagában tér el a porcelántól, nagyjából minden infó ugyanaz.. Ára kb. 110E/fogsor.

Zafírkristály fogszabályzóról még nem sokat hallottam, talán azért, mert használóinak száma elenyésző. Ha jár itt valaki, akinek zafírkristály fogszabályzója van, az kérem, hogy írja le tapasztalatát egy komment formájában! Köszönöm!

A belső/Lingual/Incognito fogszabályzót a fogsor belső felére ragasztják, így az teljesen titokban tud maradni (fúúú deronda kifejezés vót ez :D). Egyre több ember választja ezt a fajta készüléket, pl. színészek, akik nem mutathatják kívülről a fogszabit. Ilyen ember Kovács Patrícia, aki szintén belevágott a kezelésbe. A nyelvnek állítóleg egy rémálom ez a készülék: nagyon nehéz megszokni. Ennek a fogszabályzónak az ára 400-700 Ezer forint között mozog/fogsor!!! Kép: http://www.fogszabis.eoldal.hu/archiv/iobrazek/52

Forrás és képek: www.fogszabis.eoldal.hu Köszönöm!


 

A bejegyzés trackback címe:

https://fogszabis.blog.hu/api/trackback/id/tr601933388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yoritomo 2010.05.25. 15:43:35

Hogy lehet betegállományban az, aki még állományban sincs?!:D
Jobbulást (bár azóta gondolom már meggyógyultál)!

SzaSza.* 2010.08.25. 11:00:12

Tájóisten.Ma tették fel ezt a villámhárítót a fogamra (föntre is lentre is) és iszonyúúan tépi, húzza és nagyon fáj.A Doki adott valamilyen viaszt, hogy kenjem rá ha bántja az innyem. Csak ma elhasználtam a felét miután véresre marta az ajakaimat. :(

fogszabis 2017.05.09. 02:54:18

@SzaSza.*: Ne aggódj, egy hét és elmúlik a birizgálás. Én szerencsés vagyok, nem fájt semmim:P Jaa, DM-ben és Rossmannban is lehet kapni viaszt a fogakra. Ha nagyon bántja..
süti beállítások módosítása